Összehasonlításként, az átkelések aranykorában, az akkori jóval kisebb, ám jóval fényűzőbb óceánjárók 10-20 km/órával gyorsabban siklottak a mai kiránduló hajók végsebességénél, mindezt stabilizátorok nélkül... El lehet képzelni, hogy az akkori rongyrázás mellett mennyire hétköznapinak számíthatott a többségnél jelentkező tengeribetegség. Akárhogy is, az óceánjárók korát a gyorsaság határozta meg, a miénket a nyaralás élményének legmesszemenőbb kiélvezése. Végül is mai felgyorsult világunk ellenére, itt senki sem siet sehova!

 

Délelőtt pedig már megtörtént az első "vészhelyzet" is: egyszerű elektromos tűz okozott kisebb riadalmat, amelyet az egész hajó területén jól hallható "Bravo, Bravo, Bravo" vezényszó elhangzásával tettek közhírré. Természetesen ez nem elsősorban az utasoknak, mint inkább a személyzetnek szól, akik közül az érintettek azonnal tudják a dolgukat és helyüket. A vészhelyzet elhárítását - itt - természetes, hogy a hajó parancsnoka jelenti be szintén a hangszórókon keresztül, kibővítve némi, ránk civilekre tartozó részlettel. Így mindenki elégedetten hátradőlhet a karosszékében a napozó fedélzeten vagy az étteremben, hiszen "részesévé" vált egy igazi, éles helyzetnek! ;) Egyébként a hajónak saját tűzoltó gárdája is van, csakúgy mint komoly biztonsági és egészségügyi csapata. Mini város, ahogyan azt sokszor hallhatjuk is.

 

A mai este, a két hetes átkelés alatt megrendezett három un. formális este egyikeként arra hivatott, hogy tisztelegjen a régi korok fényűző estélyei előtt, amelyek a Titanic, a Lusitania, a Normandie vagy a Queen Mary utasközönségének mindennapos elfoglaltsága volt az átkelések során. Így, az egyébként cseppet sem kötelező megjelenés alkalmával, a résztvevő utasok és a személyzet minden tagja legmutatósabb ruhájában jelenik meg az ünnepi alkalomból és pár szerencsés vendég kezet is rázhat a hajó parancsnokával. Természetesen a sokszínűség ezúttal is fura és vicces helyzeteket eredményez: egymás mellett láthatunk ellejteni utasokat a sétafedélzeten nagyestélyiben és szmokingban (bátrabbakon akár frakkot is felfedezhetünk), valamint shortban, edzőcipőben és baseball sapkában. Azért komolyra véve a figurát, az éttermekben ezeken az estéken csak öltönyben és nyakkendőben, valamint a hölgyek esetében kis- és nagyestélyiben elfogadott a megjelenés. Az önkiszolgáló étterem ezúttal is kivétel, úgyhogy senkinek sem kell éhen maradnia!

A hajó parancsnoka (szándékosan nem a kapitány elnevezést használom) ezúttal a társaság legfiatalabb ilyen beosztást élvező alkalmazottja. A svéd Patrik kapitány egyidős velem, 1976-ban született. SZEMTELENÜL FIATAL!!! Legalább is ehhez a munkához, nem? (Csak irigykedem...) Összesen több, mint 4300 ember életéért felel és egy dollármilliókban mérhető hajóért, no és a társaság hírnevéért. Nem semmi még akkor sem, ha tudjuk, hogy már 12 évesen hajók fedélzetét sikálta tisztára a Francia Riviérán...

Bárhogy is, nagyon közvetlen, kedves és Magyarország hallatán még mosolygósabb fiatalember benyomását keltette, de a rövid protokoll csak arra engedett időt, hogy megállapítsuk, találkozunk még bővebb beszélgetés erejéig ezen az úton.

 

S a nap végén, mielőtt megismerkedhettem volna egy igen tehetséges, ír származású angol művésszel, aki a Magyar Táncoktól kezdve, a Ventures híres dallaman keresztül a Queen együttes halhatatlan számáig mindent és minden hangszeren eljátszott a hegedűtől a zongorán át az elektromos gitárig, jótékonykodtunk! A jótékonykodás fontos része az amerikai életformának és a hajótársaság egyetlen alkalmat sem szalajt el, hogy mindezt a napi elfoglaltságok részévé tegye. Kicsit Dévényi Tibi bácsihoz hasonlóan létrehozták a Make-a-wish programot, amelyben hátrányos sorsú gyermekek és családjaik részére igyekeznek felejthetetlen nyaralásokat biztosítani, alkalmanként 5000 amerikai dollár értékben. Ennek érdekében 10 dolláros pólókat lehet vásárolni, amelyből 8 dollár jótékonyságra forítódik és jelen utazás során 20 perces időközökre be lehet jelentkezni a sétafedélzeten felállított futópadokra. A 24 órás futást élő adásban közvetítik a belső tv rendszeren, valamint ha nincs elég utas, aki jelentkezne, saját kollektívájukat állítják be. Látszik, hogy nincs szakszervezetük... :) Laci barátommal este 8:40-kor fogtunk neki és - teljesen véletlenül! - bekerültünk a Cruise Director éjjeli videó riportjába, aminek külön örültem, hiszen amerikai módra kellett örömködnöm, miközben ömlött rólam az izzadtság... De sebaj! Az "amerikai álom" részévé váltam! ;)